49 évesen elém állt a férjem és ezt mondta! Elsüllyedtem szégyenemben!

Lacival a főiskolán ismerkedtem meg, vörösödő, langaléta srác volt. Én voltam az iskola szépe, jómódú, jóképű srácok hívtak randira. Fontosabbnak tartottam egy kapcsolatban a megbízhatóságot, mint a külsőségeket, ezért elhatároztam, Lacival fogok összejönni.







Nem volt könnyű, mert ha csak hozzászóltam, már fülig vörösödött és alig tudott megszólalni. Végül egy esti sörözgetésen, amikor kicsit becsípett, megfogtam a kezét, magamhoz húztam a sötétben, és elcsattant az első csók. Utána sülve-főve együtt voltunk, királynőként nézett rám. Született három csodás gyerekünk. Lacival mindig jó volt az élet, támogatott mindenben, jól kereső vállalkozó lett, jólétben neveltük fel a három fiunkat, akik már 25, 22 és 18 évesek. Mintacsalád vagyunk, minden barátnőm engem irigyelt.

Bár Laci megemberesedett, jóképű középkorú férfi lett, sosem kételkedtem a hűségében. Én persze a sok szüléstől kissé elnehezedtem, az arcomon is megjelentek az első ráncok, de mindig figyeltem magamra, otthon sem vártam melegítőben a férjem. Nem kellett dolgoznom, mert nem szorultunk rá, nekem az volt a dolgom, hogy megteremtsem az otthon melegét.
Ezért ért villámcsapásként, amit a férjem múlt héten mondott. Már csak a két kisebb fiunk lakik itthon, ők sem járnak haza korán, kész fiatalemberek. Ketten ültünk Lacival a vacsoraasztalnál, borozgattunk, amikor felém fordult a férjem, és a szemembe nézett. Ezt a pillantását még sohasem láttam, mintha egy másik ember nézne rám.
“Úgy érzem, kiüresedett a kapcsolatunk” – szólalt meg Laci. Nem is értettem, mit beszél, hiszen éppen előző éjszaka voltunk együtt a legnagyobb szerelemben. “Nem tudok így élni tovább” – folytatta a férfi, akit addig azt hittem, nagyon jól ismerek.
”Elmegyek” – fejezte be, és felment az emeletre. Nem tudtam, mi következik, még szavainak jelentését sem fogtam fel, de hallottam, hogy matat a hálószobában, a szekrények ajtajának csapódását is ki lehetett venni.
Mozdulni sem tudtam, csak elkezdtem töltögetni magamnak az újabb pohár borokat. Már azt sem tudtam hol vagyok. Egy óra múlva arra ocsúdtam, hogy Laci egy bőrönddel elment. Egy hete nem láttam a férjemet, a vállalkozásába sem ment be, senki sem tud róla semmit. Nem tudom, hol keressem. A legrosszabb az egészben nem is a szomorúság, hanem a szégyen. Nem tudom, mit mondjak a gyerekeknek.