A 21 éves fogyatékos fiú kiabálást hall – beugrik a vízbe és 2 lányt ment meg a fulladástól

Gyakran nehéz eldönteni mit csináljuk egy nehéz szituációban. Ekkor ugyanis az ember elsősorban a saját épségére gondol és minden áron a saját életét szeretné megvédeni. A nehéz pillanatokban láthatjuk meg, hogy ki az igazán emberszerető és jóindulatú személy.







Nemrég egy olasz tinédzser ragyogóan illusztrálta ezt amikor egyetlen tettével több ezer ember szemében nagy hős lett! Az ő neve Valerio Catoia és egy pillanatra sem habozott, amikor cselekednie kellett, hogy két fiatal lány életét mentse meg.

 Erről az esetről ezen a Facebook is beszámoltak. A 17 éves fiú kitüntetést kapott bátorságáért és ezt a díjat Luca Lotti, az olasz sportért felelős miniszter adta át a fiúnak.
 Valerio édesapjával és nővérével a vízparton ült, amikor a fiú hirtelen kiabálásra lett figyelmes. A hangok a víz felől jöttek. A fiú és édesapja beugrott a vízbe és két fiatal, 10 és 14 éves lány életét mentették meg. A család már korábban felismerte, hogy Valerio imádja a vizet.
Már kiskorában megtanult úszni és sokat edzett majd versenyekre is járt a most 17 éves fiú. A fiú külön életmentő tanfolyamot is elvégzett és részt vett a paraolimpiai versenyeken is.

Ahogy a Wikipédia is leírja, ezeket a versenyeket testi és szellemi fogyatékkal rendelkező sportolók számára szervezik, és létezik különleges olimpia is, amely télen és nyáron kerül megrendezésre.

A bátor fiú és édesapja segítsége nélkül ez a történet egészen másképp végződött volna. A segítség csak két órával azután érkezett meg, hogy a fiú és apja kimentette a lányokat a vízből.

A fiú bátorságát most mindenki ünnepli. A lenti filmben láthatjuk, amikor találkozik a miniszterrel és átveszi a díjat. Fantasztikus pillanat!