A Tesco-ban egy kisfiú állt a mamájával a játékosztályon. A gyermek zokogott, a mama otthagyta ekkor. Odaléptem hozzá és ez az apró gyermek egy életre szóló dolgot tanított nekem:

Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:







- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: - " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském." Aztán megkérte a fiút, hogy várja meg . Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- "Ezt a babát szerette volna a húgom és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki." Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
 - "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."

 Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.Aztán azt mondta nekem:

- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni.""

Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen. Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: - "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis elég?"

- Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is. A fiú ezt mondta: - "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
- Aztán rám nézett és hozzátette:
 - "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
 Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.......