Figyelem! Mától 13 ezer forint értékű ételcsomagot kapnak a gyermekes családok havonta egyszer, már akár a terhesség alatt is!! Országos program indul mától! Részletek itt:

Országossá vált a hátrányos helyzetű gyermekes családoknak szánt ételcsomagosztás!
Szerdától az egész országra kiterjeszti a kormány a hátrányos helyzetű gyermekes családoknak szánt ételcsomag osztását, amelyre a következő években 18,3 milliárd forintot fordít – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán a Fejér megyei Sárbogárdon.








 Hangsúlyozta: elkötelezettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családok számára minden segítséget megadjanak. A „hátránykompenzáció” egyik legfontosabb módjának a gyermekétkeztetést nevezte, jelezve: gondoltak a három évnél fiatalabb gyereket gondozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családokra is, akik az ételcsomagra jogosultak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emlékeztetett arra, hogy a program kísérleti szakasza július 6-án indult el Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol október végéig 63 ezer, tartós élelmiszert tartalmazó csomagot osztottak ki egymilliárd forintnyi uniós forrásból.


Czibere Károly közölte, hogy a csomagokat havonta egyszer osztják, s a korábbi 8 ezer forintról 13 ezer forintra növelték a csomagonkénti ráfordítást. A korábbi tapasztalatok alapján a második, immár országos szakaszra a csomagok tartalmát felülvizsgálták és új, tartós élelmiszerek kerültek bele, amely így már tíz kilogrammos. Az államtitkár megjegyezte, hogy nemcsak a három évnél fiatalabb gyerekek esetén kapnak a családok élelmiszercsomagot, hanem a hátrányos helyzetű várandós anyák esetében már a magzat három hónapos korától jogosultak rá.

 Varga Gábor a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy Sárbogárdon a szociális gyermekgondozók által kiválasztott ötven család jogosult csomagra. Kérdésre közölte, hogy a térségben 19 település érintett.
Példaként említette Sárkeresztúrt, ahol 74 család kap ilyen támogatást. Reményét fejezte ki, hogy az ételcsomagosztás nem a végleges formája a hátrányos helyzetű gyermekes családok megsegítésének, hanem Magyarország gazdasági erőforrásainak növekedésével a jövőben a felzárkóztatás más formái is megjelenhetnek.
Ilyennek nevezte azt a mintegy 600 millió forintnyi Emberi erőforrás operatív program forrását, amit a sárbogárdi járás humánerőforrás-fejlesztésre és a felzárkóztatáshoz infrastrukturális feltételek megteremtésére nyert el. Sükösd Tamás (Fidesz) polgármester üdvözölte az országos kezdeményezést, mert szerint valóban a legrászorultabbakat célozza meg. Úgy vélte, a szociális rendszer a garancia arra, hogy egy rászoruló család nem kap három különböző helyről támogatást, míg egy másik esetleg egyet sem.