Szomorú hírt közölt a posta az Erzsébet utalványokról! Sokaknak lesz ez nagyon rossz hír! -sokan buknak ezen sok pénzt!

Az Erzsébet-utalványok kihordásánál a posta idén már nem motiválja úgy a postásokat, mint tavaly , nem kapnak külön juttatást érte.









A Magyar Posta ezt azzal magyarázza, hogy idén azok kézbesítése már más ütemben zajlik, mint tavaly, így már november 23-án megkezdődött a kihordásuk és már kézhez kapta az utalványokat az érintettek több mint fele.


Tavaly is a postások abban az esetben kaptak plusz pénzt, ha év végéig legalább 80 százalékot teljesítettek. Akkor ez alapesetben a postásoknak darabonként nettó 33-34 forintot jelentett, így például egy 300 nyugdíjasos körzetben, alig 10 ezer forint lehetett a készhez kapott pluszpénz.

 A posta az idei döntéssel kapcsolatban azt is megjegyezte: munkavállalói számára 17 különböző ösztönzőrendszert üzemeltet és idén 7,3 százalékkal magasabb, mint tavaly volt ezek teljes büdzséje. Azt is kihangsúlyozták, hogy munkatársaik megint kapnak egyszeri kifizetést is az év végén, ennek összege pedig magasabb, mint tavaly.